A gyerekek és a fogorvos – Készítsük fel az első fogorvosi látogatásra
Először is nagyon fontos arról beszélni, hogy az első fogászati látogatás megrázó élmény lehet egy gyermek számára, ha nem készítjük fel rendesen. Nyugodtan mondjuk el neki, mire számíthat, mit fog csinálni a doktornéni vagy bácsi. És azt is, hogy nem kell megijedni tőle. Ezt a vonalat a fogászaton is igyekeznek majd átvenni, hogy az új környezet és a váratlan események ne ilyesszék meg a gyereket.
Jó, ha van a váróteremben valamilyen játék, például plüssmaci és mesekönyv, ami megnyugtatóan hat a gyerekekre. Egy játékokkal felszerelt és vidám környezetben biztonságban érzik magukat. De azért tedd be a kedvenc játékait, ha sokat kellene várakozni, akkor legyen mivel lekötni a figyelmét, és mert a megszokott, saját játékainak a jelenléte nagyobb biztonságot nyújthat a gyermek számára.
Hány éves kortól lehet a gyereket fogorvoshoz vinni?
A kérdés elsőre bután hangozhat, mivel bármikor elkezdhetjük a gyermekünk fogászati kezelését, főleg akkor, amikor panaszai vannak a fogacskáival. Ugyanakkor általában az első tejfogak kibújásakor javasolt először ellátogatni a fogorvoshoz, ami 5-8 hónapos korban kezdődik. Ott elmondják, hogyan kell helyesen ápolni a tejfogakat, mire kell figyelni, és milyen fogkefe javasolt. És az sem árt, ha minél hamarabb elkezdik megszokni a fogászati környezetet és a fogorvos jelenlétét!
A fogváltás a következő időszak, amikor mindenképp el kell vinni a gyereket a fogorvoshoz. Ha előtte nem is mentetek, mert szépen ápolta a tejfogait és nem volt vele gond, a váltásnál akkor is érdemes fogászatra menni. Pontosan azért, hogy megnézzék, rendben vannak-e a maradandó fogak és azok körülményei. Ilyenkor szokott elválni, hogy fog-e kelleni a gyereknek a későbbiekben fogszabályozás, vagy sem.
Ugyanis ha a tejfog nem esik ki magától, de alatta már bújna ki a maradandó fog, akkor az eldeformálhatja a fogak sorrendjét, és ilyenkor fogszabályozót kell alkalmazni ennek a rendbetételére. Ez pedig nem olcsó mulatság, úgyhogy előzzük meg azzal, hogy rendszeresen elvisszük gyermekünket fogászati vizsgálatra.
A gyerekek és a fogorvos – A fogmosási rutin kialakítása fontos!
Fontos, hogy mihamarabb hozzászokjon a fogmosási rutinhoz, csak ezzel kerülhetőek el a rossz fogacskák. A kicsik számára mindenképp egy kis fejű fogkefe szükséges, puha sörtékkel. Nagyobb korban ő maga is kiválaszthatja a fogkeféjét, amivel talán nagyobb motivációja lesz a mindennapi fogmosáshoz. De talán egy kutyusos vagy hercegnős fogkefével a fogmosás is szórakoztatóbb lesz, kiváltképpen akkor, ha a mami is csatlakozik a buliba!
Mossatok fogat együtt, így te is ellenőrizheted, hogy rendesen megmosta-e a fogait, és a fogmosáshoz szükséges időt is a keretei között tudod tartani.
Ne kövesd el te is ezt a hibát!
Sokan nem veszik komolyan a tejfogak ápolását, mondván, hogy az úgyis kiesik és utána nő majd ki a maradandó fog, amire már vigyázni kell, mert itt nincs második lehetőségünk. Ez nagy hiba! A tejfogak ugyan úgy megromolhatnak, sőt, gyorsabban is zajlik le a folyamat, mint a csontfogaknál, és fájdalmasabb egy rossz tejfog kezelése.
Arról nem is beszélve, hogy a gyerek első fogászati élményeit is megpecsételi, ha már töméssel és gyökérkezeléssel kell mennie a fogorvoshoz!
Figyelj oda gyermeked fogápolására, legyél mellette, és ha kell, nézd végig, hogyan és mennyi ideig mossa a fogát, és segíts neki, ha valamit nem jól csinál!