Foghúzás vs. edzés – Mennyi időnek kell eltelnie a beavatkozás után?

A fogorvosnál tett látogatások általában nem kellemesek, főleg akkor, ha már elkerülhetetlen a foghúzás. Egy fogászati beavatkozás után szüksége van szervezetünknek a pihentetésre, hogy a sebnek legyen ideje rendesen begyógyulni. Ráadásul, a seb környezete sem nyújtja a legkedvezőbb feltételeket a gyógyulásra!

Az állandó nyáltermelés miatt nehezebben zajlik az összehúzódás és a vérdugó kialakulása. Arról nem is beszélve, hogy az evés – ivás is könnyedén felsértheti, ha nem figyelünk oda eléggé.

Foghúzás vs. edzés – Mennyi időnek kell eltelnie a beavatkozás után?

Azt már megszokhattuk, hogy egy egyszerű fogtömés, fogkőeltávolítás vagy fogfehérítés után semmiben nem kell változtatnunk napirendünkön. Azonban a foghúzás már egy teljesen más történet.

A műtét után, a fog helyén keletkező sebben felgyűlik a véralvadék, amit másnéven „vérdugónak” is hívunk. Ez nagyban elősegíti a seb gyors és szövődménymentes gyógyulását, abban az esetben, ha sikerül a helyén maradnia.

Viszont az olyan mozgásformák esetén, ahol ugrálás, hajolgatás, súlyemelés szükséges, könnyen kieshet. Ez aztán lassítja a gyógyulást és érzékenyebbé is válik a kezelt terület. Sőt, erősebb szívó és fújó gyakorlatok közben is felszakadhat, úgyhogy a fúvós hangszereken való játékot szüneteltessük erre az időre.

Ráadásul nagy eséllyel meg is ütheti a szája környékét mozgás közben, ami azon felül, hogy fájdalmas, szintén veszélyezteti a vérdugó helyén maradását. És a varratok is felszakadhatnak egy komolyabb műtét után.

Mikor mehetek vissza edzeni?

Ez személyenként és beavatkozásonként is változó. Egy egyszerű foghúzás után általában 3 napot hagyni kell pihentetni, és ha utána nem érez fájdalmat, nincs feldagadva a helye, és jó a közérzete is, akkor fokozatosan visszatérhet az edzéstervéhez.

Ha bölcsesség fogat húztak, akkor már műtétről beszélünk, ami után legalább 1 hetet kell hagyni a gyógyulásra. Utána is csak fokozatosan szabad újra elkezdeni az edzéstervet. Ha az orvos fájdalomcsillapító szedését is javasolta, akkor előbb várjuk meg, amíg lejár a gyógyszer szedésének ideje, hogy biztosan tudjuk, készek vagyunk-e visszatérni.

Azonban ha szédülést, fájdalmat, duzzanatot vagy egyéb kellemetlenséget tapasztal, akkor még maradjon otthon pár napot és pihentesse. Lassan kezdjen el visszatérni az edzéshez, alacsony intenzitású mozgással, mint gyaloglás, jóga, elliptikus tréner használata, stb.

Hoztunk egy listát arról, hogy általánosságban mennyit kell várni egy-egy kezelés után, mielőtt újra elkezdhetünk edzeni:

0 nap:

  • Fogkőleszedés
  • Fogfehérítés
  • Fogtömés
  • Gyökérkezelés
  • Fogpótlások (inlay, korona, hagyományos híd)
  • Fogszabályozás

3 nap (először csak fokozatos terheléssel, 1 hét után teljes terheléssel, ahogy jónak érzed):

  • Foghúzás
  • Fogimplantáció

7 nap (először csak fokozatos terheléssel, 2 hét után teljes terheléssel, egészségi állapottól függően):

  • Csontpótlás
  • Bölcsességfog-eltávolítás
  • Műtéti fogeltávolítás
  • Egyéb szájsebészeti műtétek

 

Azt viszont ne felejtsük el, hogy ezek a legjobb esetekben érvényesek, de egy komoly beavatkozás után akár 2-3 hét kihagyás is előfordulhat!

Minden esetben egyeztessen orvosával a visszatérésről, és az ő javaslata szerint járjon el!